Legutóbbi horgászatomon ismét egy bányatavon kergettem a bajuszosokat. Egy olyan kis gyöngyszemre találtam, melyet csak nagy-nagy ritkán háborgat meg horgászember. Most sem volt rajtam kívül senki sem a vízparton. A tó és én, ketten együtt, ez aztán a horgászat!
A bányatavakat mindig is szerettem főleg a tiszta vizük miatt. Ámbátor éppen emiatt nem is olyan egyszerű kifogni az ott lakókat. Kezdeti horgászéveimben kerültem is ezeket a vízterületeket. A kiszámíthatatlanság és bizonytalanság miatt más vizek felé vettem akkoriban az irányt. Érthető okokból ott nagyobb tapasztalatra számítottam akkor. Múltak az évek és manapság már más szemmel nézek eme jellegzetes vizű tavakra. Az igazi természetet és a kihívást látom bennük. A mostani tó is már első látásra elbűvölt engem a szinte érintetlen szépségével. Alig vártam, hogy megkezdhessem horgászatomat.
A kevés információval felvértezve egy konkrét vízterületet próbáltam meghorgászni. A tó ezen részénél egy kisebb kiterjedésű púp törte meg az egyhangú víz alatti domborzati viszonyokat. Ezt próbáltam meg elérni erős, extra heavy feeder botjaim segítségével. Ám nem voltam képes megdobni 0,28-as monofiljaimmal ezt a távolságot.
Kénytelen voltam fonott dobóelőkét kötni a főzsinórom elé. A 8-10 méter hosszan feltekert 0,20 mm-es előtétzsinór már az első dobásnál megmutatta előnyét. A távolság így már megfelelőnek mutatkozott, persze ezt majd a kapásoknak kell igazolniuk.
Etetőanyagnak egy fehérjében és aminosavakban gazdag, hallisztalapú ám édes ízű etetőanyagot alkalmaztam. Ezúttal nem kevertem hozzá semmit. Édes jellege már az illatán is megmutatkozott. Megnedvesítve remek állaga volt és remekül gyúrható. A mély víz miatt kissé több vizet adtam most hozzá. Így a becsapódástól a talajfogásig biztosan egybe marad a kosárba gyúrt gombóc. A mélyebb vízrészeknél erre ügyelnünk kell.
A távolabbi dobások miatt rövid előkét kötöttem, melyhez a tiszta víz miatt 0,25 mm-es fluorocarbon előkét vettem elő. Választhatunk vékonyabb zsinórt is, de én most a vastagabb mellet döntöttem remélve, hogy hátha termetesebb hallal is összeakadok.
Már a reggeli órákban, szerelés közben több szitakötő is táncolt körülöttem a levegőben. Számomra fantasztikus élőlények ezen repülő rovarok és órákig el tudnám nézni őket. Néha meg-megálltak a levegőben, olykor meg egy villanás alatt váltottak irányt. Hihetetlen manőverekkel csaptak le áldozataikra, melyek hol legyek, hol szúnyogok voltak. Fotós szemmel nézve remek kihívás egy-egy közeli felvételt készíteni róluk miközben megpihennek egy kiságon. Így hát néha meg-meg szakítottam miattuk a horgászatomat.
Nyár közepén egy remek csalizási technikáról olvastam egy angol folyóiratban. Rögtön megtetszett az ötlet és elhatároztam, hogy ki fogom egyszer próbálni. A mostani horgászat tökéletes alkalomnak kínálkozott a tesztelésre. A lényege, hogy csalizáskor két horgot használunk, de ebből az egyik csak a csali megtartásához szükséges és nem vesz részt a hal megakasztásában. Ehhez szükségünk van egy kis, 12-14-es méretű szakáll nélküli horogra. Lehet füles vagy lapkás végű is, bár utóbbit könnyebben tudjuk majd mozgatni csalizáskor a plasztik csalinkban. Érdemes minél lágyabb „műcsalit” választani. A főcsali kukorica, pellet vagy minibojli utánzat is lehet a lényeg, hogy megfelelően aromázottak legyenek. Én most egy tutty-fruttis ízesítésű sárga kukoricát alkalmaztam. Felfűztem a hajszálelőkére, melynek végére kötöttem a kishorgot.
Az ötlet zseniális, mert a kishorogra élőcsalit tűzve azt vissza lehet bujtatni a plasztik csaliba, így gyakorlatilag egy csontikapocsnak felel meg. A kishorog kihúzásával könnyedén cserélhetjük élőcsalinkat frissebbre szükség esetén. A kukorica remek ízével míg az élőcsali mozgásával teszi vonzóvá ezt a csalikombinációt. Tovább fokozhatjuk még ezt a színek megfelelő kiválasztásával. Nekem a tiszta vízben a sárga kukorica és piros pinkik együttese vált be a legjobban. Érdemes ezzel is kísérletezni.
A reggeli etetődobások után már nem sokkal jelentkezett az első vendég, ám már a fárasztás elején lefordult horgomról. Bosszankodva néztem át szerelékemet és nem találva rajta hibát újra csaliztam azt. Újabb dobást követően vártam az újabb lehetőséget. Bő fél óra múlva újabb húzós kapás jelentkezett, melyet sikeresen megakasztottam. Remek érzés volt fárasztani egy igazi bányatavi pontyot. Paaang! Ez is lefordult…
Na, ekkor kivettem másik botomat is és vizsgálgatni kezdtem őket. Egyszerűen nem jöttem rá, hogy miért maradtak le. Ilyen nem szokott velem történni. Arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg a rövid előke miatt az óvatos halak szája szélén akadhatott a horog és innen könnyen kiakadhatott fárasztás közben. Gondoltam megpróbálom hosszabb előkével. Gondos szerelést követően készen álltam az újabb bevetésre. A távolság miatt azonban előkémet a kosárba kellett gyúrnom, de ügyelve arra, hogy a horog csali még éppen kilátszódjon. Persze az sem baj, ha belegyúrjuk a kosárba, ám én most azt szerettem volna, ha minél előbb kiszabadul a kosár fogságából.
Majdnem egy teljes óra hosszat kellett várnom a következő kapásra. Már-már újra akartam szerelni, de valószínűleg csak odébbállt a bajuszos raj. A botgörbítős kapás majdnem levitte botomat a villákról. Az elején óvatosabban fárasztottam, szinte várva, hogy mikor akad majd le. Ám ő harcolt tovább keményen. Éreztem, hogy jól akadhatott. Mint egy víz alatti erőgép, úgy harcolt. Nagy élmény volt látni a halat a tiszta vízben. Közel félórás fárasztás után került csak partra. A horog tökéletesen ült a szájában. A sötétbarnás színű tükrös majdnem elérte a tíz kilót. Hihetetlenül örültem neki. A mérlegelést, fotózás majd a visszaengedés követte.
Nem sokkal később jöttek a következő példányok is. Gyönyörű, erős halak voltak. Érdekes, hogy csak tükrös egyedeket sikerült horogvégre csalnom. Minden hal után előkét cseréltem, mert nem volt nálam 0,25-ösnél vastagabb fluorocarbon zsinór és nem akartam több halat veszíteni.
Érdemes volt a hosszabb előkére váltanom. Figyeljünk oda, mert ha lemarad a halunk annak mindig megvan az oka és azt keressük is meg, mert különben fogás nélkül fejezzük be a napot!
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
