Izgatottan haladtam autómmal az idei évben kedvencemmé vált Malév-tó felé. A család lerendezve, gyerekek a helyükön, óvodában, iskolában. A nap további része már az enyém és a halaké. Egész napra készültem, akár sötétedésig. Az ilyen szép tó és szép halai megérik az időt és a fáradságot.
Bár nem érkeztem korán a dabasi partra a reggeli elfoglaltságok miatt, mégsem sietek, és ismét jót beszélgetek Gáborral, a helyi halőrrel. Jó újra találkozni vele. Most egy eddig nem próbált helyet keresek, hogy többet tapasztalhassak meg a tóból. Letelepedéskor viszonylag nagy víz felület terül el előttem, amit kihívásnak érzek. Több fa emelkedik az ég felé tőlem jobbra, így 11 órától folyamatosan árnyékban leszek; nem is baj, hiszen elég volt már az egész nyáron perzselő nap erejéből. Ez már az ősz kezdete, ami egyáltalán nem a forróságról szól. Az országosan jelentkező vízszintcsökkenés itt is észlelhető, hiszen korábbi, négy hónappal ezelőtti látogatásomhoz képest a tó lejjebb apadt; nem véletlenül: a folyamatos nyári nagy melegek miatt egyszerűen elpárolog a víz a tavakból és a folyókból. Sajnos ez ma már természetes, elég, ha csak a Balatonra gondolunk.
Persze a halak itt maradtak, ám ilyen körülmények között arra is gondolnunk kell, hogy a bejáratott útvonaluk megváltozhat, ugyanis a pontyok mozgását, tartózkodási helyét nem csak a fenékviszonyok, hanem az általuk megszokott vízoszlop magassága is befolyásolhatja. Például, ha egy nagyobb egyed a mély vizekből, csak a két méteresig merészkedik ki, az a víz visszahúzódásával messzebb kerülhet tőlünk. Ezért a korábbi tapasztalatainkat ilyenkor felül kell vizsgálnunk, vagy módosítanunk kell.
Terveim szerint folyamatosan, kosárral fogom bejuttatni az etetést. Ilyenkor fontosak a precíz dobások, hogy egy bizonyos helyet etessünk, és ne összevissza.
A távolság pontos ismétlésére jó szolgálatot tesz az orsó zsinórklipsze, én több alkalommal is használni szoktam. Utána már csak az irányra kell ügyelnünk, amit a szemközti oldalon kinézett fa, bokor vagy villanyoszlop segíthet. A kisebb, 4-5 kilós bajuszosok megállítása megakasztáskor nem okoz gondot, így a beakasztott zsinór a klipszben maradhat. Ám, ha nagyobb egyedekre horgászunk – vagy várható a jelenlétük –, arra is gondolnunk kell, hogy bevágás után vélhetően megindulnak majd. Ezért érdemes megjelölnünk zsinórunkat, hogy később visszakereshessük a fárasztáskor kioldott korábbi rögzítés pontos helyét. Jó találmány a versenyhorgászatban ismert jelö lő, markertoll. Én mégis egy másik, egyértelműen látható megoldást szoktam erre használni: a jelölőzsi nórt.
Ezek a fonott zsinórok már feltűnő színükkel is kiemelkednek, mert neonsárga, -narancs, -zöld vagy -piros változatban készülnek. A használatuk nagyon egyszerű. Az első kiakasztott klipszű dobások egyike után az orsónk és a keverőgyűrű között kis csomót készítünk a markerzsinegből közvetlenül a klipszről lefutó főzsinórra. Bár a csomó dobáskor nem hagyja el a bot gyűrűsorát, még is az utolsó méterek lefejtődésekor akadályt képezhet. Ezt elkerülendő ne vágjuk le tőben a felesleget a csomónál, hanem hagyjunk pár milliméteres szabad szálakat, amik könnyen elhajlanak a zsinór útjából. A markerzsinór megemlítésének ötletét éppen a mostani horgászatom adta, mint azt a cikkben is olvashatjátok.
Ezúttal egy piros színű, nagyhalas és egy aminosavakban gazdag pontyos anyagot választok. Érdemes a lassan hűlő vizekben színesebb, figyelemfelkeltő keveréket készíteni, a pirosak ekkor kiválóak. Kis scopex aromát is öntök még az etetőanyagomhoz. A nagyobb halak érdekében előfőzött nagy szemű kukoricát és fokhagymaízesítés kendermagot szórok az összekevert masszára. Ez az íz az utóbbi években kicsit elfeledett lett, pedig nagyon szeretik a testesebb bajuszosok.
Csalinak a vödörben elkevert kész anyagból válogatok néhány szebb, teltebb kukoricát, és két szemet egy Enterprise kukoricával lebegtetek meg, ez már többször bejött. Előkének – a tiszta vizű bánya tó miatt inkább – monofilt kötöttem, mégpedig 0,28 millimé er vastagságút.
Már előre sejtettem, hogy napközben kevés érdeklődő lesz, mert ősszel a pikkelyesek inkább délután és estefelé indulnak útnak. No meg a bánya tavakon nem jönnek olyan gyorsan a halak. Ezért az elején 10, majd később 15 percenként cseréltem botjaimat és újabb gombócokkal vetettem be.
Van időm bőven, így a természetre is figyelek kicsit: észreveszek kétcinkepárt, akik nagyon serényen röpködnek, néha civakodnak is. Árnyékban ülök és várok a kapásra. Egy bosszantó bögöly köröz fölöttem, ő is éhes. Többszöri elhessegetésemre végül megpihen egy fán. Bár kapásom nincs, mégis nyugodt vagyok, mert tudom, az etetésem úgyis beérik.
Már a délután közepében járunk, amikor először hajlik meg a botom: négy kilós forma ponty gyerek volt, és már is úszhatott vissza. A jel egyértelmű, megtalálták az etetést. Várom az újabb rezdülést, ám meglepetésemre ismét csönd következik, ami számomra furcsa, hiszen a kisebb méretű pontyok bátrabbak, és nem szokta leverni őket az etetésről egy fárasztás.
A magyarázatot a következő kapás adja meg úgy 45 perc múlva. Az akasztás után a hal azonnal kéri a zsinórt az orsómról, az az csak kérné, hiszen az a klipsznél megakadt! Ekkor hirtelen lenyúlok balkezemmel és kiakasztom, miközben teszek egy lépést a víz felé. Az orsó örömmel újra felsír, és a koma is úszhat tovább a horgommal. Most már biztos vagyok benne, hogy őkelme zavarta el a kisebb pontyokat…
Közben a szomszédos horgásztársaim is átjöttek hozzám, őket is érdekelte kiben van ennyi erő a víz alatt. Bár nagyon nehezen adja meg magát, a felszerelésem az ő erejét is felőrölte 18 perc alatt. Óvatosan partra emelve alig fér el a pontymatracomon. Már nem ugrándozik – láthatóan nemcsak én fáradtam el a küzdelemben. Megszabadítva a horogtól, mérleg alá helyezem: majd nem eléri a 14 kilót! Gyönyörű, egészséges, tapasztalt példány. Pár fotó erejéig közelebbről is megszemlélem, mielőtt lassan, de határozottan hazaúszhatna.
Leülve végre a székemre, megpihenek az árnyékban, és arra gondolok, talán haza is indulhatnék, olyan szép volt minden. Ám pár perc elteltével megmozdít a horgászvérem, és újakat dobok botjaimmal. (Amelyiken a halam volt, a markerzsinórnak hála, dobás után könnyen vissza keresem a klipsz helyét.)
A továbbiakban már nem volt a fentihez mérhető fogásom, és csak a 3-4 kilós pontyok találtak meg, bár akadt egy szebb nyurga is közöttük. Olyan jót horgásztam, hogy teljesen rám sötétedet. Ahogy a fény megszűnt a víz fölött, a kapások sűrűbben jelentkeztek, szinte nem tudtam otthagyni a tavat. Mindig volt egy újabb utolsó kapás. Végül csak este 11-kor indultam haza, amikor már kellően elfáradtam.
Nagyon szép napot töltöttem el a fák árnyékában, és biztos, hogy örömmel fogok visszaemlékezni rá. Ezekért a percekért, órákért és napokért horgászunk mindannyian!
Írta:
Szabó Csaba
Fényképezte:
Fazekas Zoltán, Szabó Csaba
