Nem egyszerű télen feederbottal horgászni, hiszen a kisméretű vezetőgyűrűk hamar bejegesedhetnek nulla fok alatt, hogy az állóvizekről ne is beszéljünk. Így aztán kapva kapunk azon, ha érkezik némi enyhülés, ami egy-két gyengén befagyott tavat enged kiolvadni.
Figyelve napjaink időjárását, egyre több erre vonatkozó népi jóslat dől meg. Nem csoda, hiszen a folyamatos klímaváltozás szinte kiszámíthatatlanná teszi az időjárást már idehaza is. Ki hallott még olyat, hogy a mínusz 1-2 fokok után pár nappal már plusz 10-12 fokok érkezzenek ebben az évszakban?! Pedig ezen a télen még ezt is megélhettük.
Hallva a meteorológiai előrejelzéseket, bizakodni kezdtem egy kis feederezésben. Éberen figyeltem, hogy melyik tó szabadul a jég fogságából. Szerencsére a fagyos kérgek eleve vékonyak voltak, hiszen a tél még nem mutatta meg igazi arcát, és csak éppen nulla fok alatt táncolt a hőmérséklet, így esély nyílhatott arra, hogy kiolvadhasson valamelyik védettebb helyen fekvő pálya. Az időzítés ilyenkor nagyon fontos, ugyanis gyakran csak egy-két napra szabadul fel úgy egy víz, hogy azon partról érdemben horgászni lehessen.
Több telefonálás és internetezés után végül egy ígéretesnek tűnő helyet és napot jelöltem ki a horgászatra. A pakolással nem sokat vacakoltam, és szinte a teljes nyári cuccom az autómba tettem, pedig ilyenkor érdemes szelektálni, elvégre a hideg vízhez szűkebb csaliarzenállal is elindulhatunk – akkor azonban úgy gondoltam, hogy inkább ott legyen velem minden a kocsiban, és majd meglátom, hogy mit viszek ki magammal a partra.
Megérkezvén a vízhez meglepően kedvező időjárási és horgászati viszonyok fogadtak. Az évszakhoz képesti magasabb hőmérsékletnek köszönhetően a táj már-már a tavasz kezdetét jelző színeket és látványt mutatott. A felszín enyhén fodrozódott. Bár ez kiolvadáskor becsapós lehet, mivel akár jég is lehet alatta, most valóban határozott hullámok mutatkoztak. A tó domboktól viszonylag védett helyen terül el, és általában később is szokott befagyni más vizekhez képest.
A part csendbe burkolózott, mert rajtam kívül egy horgász sem merészkedett ki. Persze ez számomra most kedvező volt – jobban szeretem, ha kevesebben háborgatják a vizet. Álltam mellette és figyeltem, hátha kapok valami jelet a bajuszosoktól. Vártam, de hiába. Lenyúltam a vízbe, megtapintva hőfokát, és bizony elég hidegnek éreztem. Jeget viszont nem találtam, és a folyamatosan lengedező szél is kedvezőnek bizonyult, hiszen a melegebb levegővel érkező szellők tavasszal is elősegítik a gyorsabb kiolvadást.
A horgászataim során a végleges etetőanyagot általában két-három féléből szoktam kikeverni. Ezzel ugyanis nem csak az összetétele változik meg, de így a kellő mennyiség is összejön. Ezúttal azonban a hideg időre való tekintettel csak egyféle tasakot bontottam, és abból is csak egy darabot, bár tartaléknak volt még belőle pár. Ilyenkor kevés etetést szabad csak bejuttatni, és sokkal türelmesebbnek is kell lennünk, még nekünk, feederhorgászoknak is. Időt kell hagyni a halaknak és a hideg víznek is.
A keverékhez egy kis epres liquidet is öntöttem, mert ezek az édesebb ízek tavasszal is eredményesek szoktak lenni – valamiért olyan tavaszias volt a hangulat, bár egy olvadás után ez nem is csoda.
Csalinak jó lehet ilyenkor az élő anyag és a kukorica, no és a pelletek is. Élőt nem sikerült megfelelő minőségben beszereznem, hiszen ilyenkor a boltosok is ritkábban cserélik a csontikészletüket, mert kicsi rá a kereslet. Így hát a megszokott pelletek mellett a csemegekukorica is ott volt velem a parton. A jó öreg tengeri konzerves változatában jobban bíztam, így az került először a horgom alá és az etetőanyagba is.
Fontosnak tartom megemlíteni – bár ezt már többször megtettem –, hogy a konzerv kukorica levét ne öntsük etetőanyagunkhoz, mert attól ragadósabb lesz az állaga, ezáltal nehezebben fog kioldódni kosarunkból.
A horgot hajszálelőkével kötöttem, mert pelletet is terveztem használni. Egyik botot tehát kukoricával, míg a másikat halibutos pellettel csaliztam. Repültek a gombócok a megszokott partszélbe.
Leülve várakoztam a kapásra, de közben a vizet is kémleltem. Úgy félóra elteltével egy szép gyűrűzésre lettem figyelmes, ami nem a partszélen jelentkezett, ahova horgásztam, hanem a tó mélyebb részénél. Az első dobásokkal megszokásból szinte gondolkodás nélkül a nád szélét vettem célba, pedig ilyenkor mindig a mélyebb részbe húzódnak a halak. Erre magam is gondolhattam volna. Nosza, a kukoricás botomat újragyúrtam, és máris átdobtam a halmozgás irányába. Nem telt bele tíz perc és lassú, húzós kapás jelentkezett az egy szem csemegére. A bevágáskor azonnal halat éreztem, és szinte ujjongva osztottam volna meg örömömet egy szomszéddal, de nem volt kivel.
A hideg vízben lelassulva, de tartva magát viszonylag hamar kitereltem első bajuszos vendégemet, amely nem érte el a négy kilót. Miután a halat visszaengedtem, újra dobtam, és szinte csak ezt a botomat figyeltem. Ezúttal már majdnem félórát kellett várnom a következő pikkelyesre, és ez is hasonló méretű volt.
A másik cuccon eddig egy mozdítás sem volt, de ő még a partszélben szundított. Lecseréltem hát róla a pelletet, és két szem kukoricát fűztem rá, melyeket hosszanti irányban fűztem föl. Repült is a halat adó hely felé. A csobbanás után felfrissülve éreztem magam, hiszen már mindkét botomat jó helyen véltem. Ez később igazolódni látszott, mert szerelékeimet megtalálták a halak (vagy én találtam meg őket?). Minden kapás komótosan görbítette el a spiccemet. Érdekes volt, hogy a két szem csemegére nagyobb egyedek jelentkeztek, és kivétel nélkül 6 és 8 kg közöttiek voltak. A legnagyobb bajszos kevéssel (tíz dekával) elmaradt a nyolc kilótól, de fantasztikus erőbedobással küzdött, hogy ki ne kerüljön a hideg partra, igaz, akkor még nem tudhatta, hogy ő is visszatérhet a többiekhez.
Nagyon érdekes, hogy bár napközben többször próbálkoztam pellettel is, minden alkalommal érintetlenül vettem ki. Valamiért most idegenkedtek tőle a halak, persze az is lehet, ha kukoricaízesítésűt tűztem volna föl, kapásra bírtam volna őket még pellettel is. Így is nagy örömmel mehettem haza, mert ez a rövid enyhe tél több pontyot adott számomra, és ismét felejthetetlen élménnyel gazdagodtam. A következő héten már megérkeztek a mínuszok, így utólag elmondhatom: jó időben voltam jó helyen.
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
