Tavasz elejét írtunk. Bár még erős hidegek voltak, már nem ugyanúgy, mint télen. Valami megváltozott… Ezt a hideget most a tavaszi esőfelhők hozták magukkal, melyekre vágyakozón lestek felszereléseim, bevetésre készen állva a hosszú pihenő után. Ők is tudják: új év, új remények!
Az új szezon kezdete előtt mindig lecserélem a főzsinórjaimat, mivel év közben folyamatos terhelésnek vannak kitéve. Ezt nemcsak a halak által kifejtett ellenállás okozhatja, hanem a víz alatti akadályok, a zsinór csévélése, súrlódása és az egyik legfőbb ellenség, a napsugárzás, kiváltképp az ultraibolya. Ezúttal is a Duo Core 0,25 mm-es, anyagában terepszínű monofilt választottam, mert az elmúlt évben azt tapasztaltam, hogy színében egyáltalán nem kopott meg.
Aláhúznám, hogy minden horgászat előtt kössünk új előkéket, és a peca végén a használtakat selejtezzük le. Elsősorban a monofil előkékre gondolok, hiszen ezek sokkal sérülékenyebbek. Ezenfelül én a fogások után is ellenőrzöm őket, így megelőzhetem, hogy egy apró, nem észlelt sérülés következtében halat veszítsek.
Az előre megkötött előkéimet is felülvizsgáltam, csak egy-két még nem használt fonottat hagytam meg, a frisseket pedig 0,18 mm-es átmérőjű Antares fluorokarbon monofilból készítettem, 10-12 cm-es hosszra hagyva őket. Többségük hajszálelőkés volt, mert mindenképpen pelletekkel szerettem volna horgászni.
Etetőm alapját 2 kilónyi halas, fűszeresebb ízesítésű method mix adta, melyhez egy zöld Swim Stim anyagot kevertem hozzá. A szitálás után remek állagú lett. Az apró pelletet ezúttal a hűvös (7 °C-os) víz és a pontyok kevésbé intenzív táplálkozása miatt kihagytam belőle. Csak a bedobott kosarakkal terveztem etetni.
Feederezéskor érdemes etetés céljából kb. 10 percenként cserélni a botokat az első órában, majd a következőben ezt 15 percre kibővítve. Ezután már a kapásoknak illene segíteni az újabb cseréket, ám ha ekkor sincs érdeklődés, még egy órát húzzunk le az előbb említett gyorsabb kosárürítésekkel. Sokan fél órát, sőt órákat töltenek el a parton egyetlen dobással (nem értem, hogy miben bízva), pedig ennyi idő alatt már szépen lehet etetni, ha pontosan célzunk.
Csaliként az etetőanyagomhoz illő idei, új, krilles ízesítésű piros pelletet próbáltam ki, melyet egy hasonló színű hungarocellgolyóval lebegtettem meg. Ez utóbbi a 8 mm-es pelletek közül a rövidebbeket horgostul el is emelte a fenékről, míg a nagyobbaknál csak a horog maradt a talajon. Az egyik botomon így csaliztam, míg a másikon a lebegtetést egy kisméretű Enterprise pop-up műkukorica stopperrel értem el – ennek kisebb volt a felhajtóereje, így a fenéken maradó pelletet csak kiegyensúlyozta.
Igazi horgászidőt fogtam ki, mert folyamatosan esőfelhők sétáltak a fejem felett és csak pillanatokra bukkant elő a nap, így végig a reggeli hideg időre szánt ruházatban horgásztam a meglehetősen hűvös levegő miatt.
Egy jó óra is kellett, míg megjelent az első érdeklődő, egy kb. 3 kg-os pompás bajuszos személyében, ami a hideg víz ellenére is gyorsan úszott el a fotózás után. Ezt követően úgy félóránként jöttek a kapások, melyek közül mindegyiket sikerült megfognom; a pontyok 3 és 5 kiló között voltak.
Délután három körül azonban egy másfélórás szünet következett, de a mozgalmas délelőttre tekintettel nem izgultam, ráadásul amúgy is csak öt óráig terveztem a horgászatot. Fejben már kezdtem pakolni.
Úgy fél öt magasságában húzogatós, de határozott kapás jelentkezett a bal oldali szerelékemen. Az akasztás után komoly súlyt éreztem, és nehezebben is akart közeledni, mint az eddigi halak. Gondoltam, itt a nap utolsó aranyhasúja… éppen jókor… és még az is lehet, hogy egy szebb példány lesz! Komótosan ment egyszer jobbra, máskor balra – türelmesebbnek is tűnt, mint egy ponty. Közel a parthoz végig a fenéken maradt, jól tartotta magát, de én sem erőltettem utolsó halamat, kár lett volna elszalasztani egy közös fényképezkedést.
Úgy éreztem, hogy kezd már fáradni, majd amikor először felbukkant a víztetőn, kellemes meglepetés ért, hisz ez egy tok! Gyönyörű, hosszú vértes teste újra alámerült. Pár komótos kör után végül sikerült megszákolnom. A parton megpihenve megcsodáltam szépségét, és kibányásztam a horgot erős, különleges szájából. A kiegyensúlyozott, nem magasan lebegő, gumikukoricás, rákos pelletet vette föl, nem csoda, hiszen egy igazi fenéklakó őkelme, aki négy bajuszával folyamatosan pásztázza az aljzatot élelem után. Fogtam már tokot, nagyobbat is, de ilyenkor még soha. Így aztán különösen örültem tavaszi vendégemnek, aki tökéletes zárása volt aznapi horgászatnak.
Az egyre sötétebb felhők közben még hidegebb levegőt hoztak magukkal. Jó érzéssel indultam az autómhoz és ahogy beszálltam, már cseperegni is kezdett, majd pár másodperc múlva szinte leszakadt az ég. A szép tavaszi nap minden színét és illatát elmosta a lezúduló eső, de élményeimet és emlékeimet nem tudta – azok örökre megmaradnak!
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
