Téli, hideg, zord napokat írunk. A pontyhorgászok ilyenkor sajnos a négy fal közé szorulnak. A vizek már befagytak, meggátolva ezzel, hogy kedvenc hobbinkkal, azaz a pikkelyesek becserkészésével foglalkozzunk. Jó érzés ekkor visszaemlékezni a meleg szobában egy-egy év közbeni sikeres horgásztúránkra. Én is ezt teszem most.
Minden évben igyekszem újabb vizeket felfedezni és meghorgászni. Így esett idén, hogy egy olyan tavat néztem ki, ahova már régen szerettem volna ellátogatni. Szebb fogásokról hallottam onnan, és több barátom is dicsérte hosszasan. A hortobágyi halastavakat – bár kicsit messze vannak fővárosi lakhelyemtől –, mégis nagyon vonzónak találtam, elhatároztam tehát, hogy teszek itt is egy próbát. A távolság miatt a parton alvás eshetőségét sem vetettem el, és eszerint pakoltam össze motyómat.
Megérkezvén hatalmas vízfelület fogadott, melyet nagyon szép természet ölelt körbe. A Hortobágy amúgy is egy csodás terület, hát még ha horgászni is lehet ilyen környezetben! A 2-es számú tóra esett a választásom. A gyors helyválasztás, majd az annál hosszasabb becuccolás után kicsit megpihenve a parton szememmel pásztáztam a víz felszínét. Kicsit beljebb számos komolyabb testű pontyforgásra lettem figyelmes, így kellően bizakodva nyúltam botjaim után. A nagy vízterület miatt az extra heavy feeder pálcákat raktam össze és távdobó orsóimra is a fonott dobóelőkével kötött dobokat helyeztem fel.
A víz jellegéből fakadóan úgy láttam jónak, ha etetőanyagom és csalim is a halibutos és fűszeresebb jelleget mutatja. A massza ezért lett egy sötétebb színű, fehérjékben gazdag, finom szemcséjű keverék, mely kiválóan megtartja a darabosabb anyagokat is, így kapott a horogra szánt halibutos pelletekből néhány marékkal is.
Csaliként az etetőanyagomhoz illő idei, új, krilles ízesítésű piros pelletet próbáltam ki, melyet egy hasonló színű hungarocellgolyóval lebegtettem meg. Ez utóbbi a 8 mm-es pelletek közül a rövidebbeket horgostul el is emelte a fenékről, míg a nagyobbaknál csak a horog maradt a talajon. Az egyik botomon így csaliztam, míg a másikon a lebegtetést egy kisméretű Enterprise pop-up műkukorica stopperrel értem el – ennek kisebb volt a felhajtóereje, így a fenéken maradó pelletet csak kiegyensúlyozta.
Néhány dobást követően máris jelentkezett az első, ún. „hortobágyi tükrös” (ugyanis itt ezek a helyben tenyésztett különleges fajok élnek), ami kellő erőbedobással dolgozott. Pár pikkelyes után variálni kezdtem a csalizáson, és kitaláltam egy apró módosítást: tekintettel arra, hogy nagyobb pelletet semmiféleképpen sem szerettem volna használni, ám mégis növelni kívántam a csali terjedelmét, így két szilikonkarikát tettem fel ugyanazon horog öblébe. Próbának jó volt, de a kapások később jelentkeztek, akárcsak egy nagyobb csalinál. Nem csoda, hiszen az egymás melletti két pellet egyetlen nagyobbként mutatkozott és viselkedett – holott én éppen ezt akartam volna elkerülni.
Továbbgondolva jött egy újabb apró ötlet, amely végül a jó megoldást is jelentette egyben. A két szilikonkarikát távol kellett valahogy tartani egymástól; egy egyszerű 8-10 mm hosszú szilikoncsövecske horogra húzásával sikerült is ez, és a két pellet, mint két különálló csali fityegett a horgomon. Csalizáskor azonnal megtetszett az új kombináció, nagyon kíváncsi voltam, hogy a halakra milyen hatással lesz.
Első bevetésekor szinte azonnal kapást produkált, ami a szerencsére is fogható, ám a későbbiekben ugyancsak sokkal gyorsabban jelentkeztek rá a pontyok. A két pellet egy horgon történő együttes, de mégis „távoli” felkínálása tökéletesen illett az etetőanyagban elszórt és kioldódó pelletekhez.
A két pellet esetén további ötletként alkalmazhatunk két különböző ízt is egyszerre, egy időben horgunkon, ami további variációk forrása, hiszen az újabb és újabb ízkombinációk újabb és újabb ingereket és kíváncsiságot váltanak ki a bajuszosokból, ami nekünk egy-egy újabb kapást jelent majd.
Így visszaemlékezve, már nem emlékszem pontosan hány pontyot fogtam, mert a kísérletezés folyamatosan elterelte a figyelmemet, de azt tudom, hogy nagyon elfáradtak a karjaim a fárasztásokban. Ez az edzett hortobágyi tükrösöknek is köszönhető, mert elképesztő erő volt bennük, már-már vetekedett a híres bányatavi pontyokéval. Egyedsúlyban szinte valamennyi méretű bajuszos kíváncsinak bizonyult, és érdekes módon még egy-egy nagyobb, nyolc-kilenc kilós forma is elcsábult.
Kinézve most az ablakon, jó érzés visszagondolni erre a horgászatra, hiszen röpködnek kint a mínuszok, s néhol már kopog a víz felszíne is, az emlékek – és természetesen a tapasztalatok – azonban megmaradnak.
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
