A közelmúltban egy bojlis barátommal együtt horgásztam és a közös peca kedvéért én is az ő kedvenc csali golyóival próbáltam pontyokat fogni. A feeder botjaimat már korábban is csaliztam velük, hiszen több olyan víz is van ahol hamarabb hozhatnak sikert, mint más megszokott csali. Én általában a kisebb, 10 mm-es méretűeket részesítem előnyben, mert ezeket kis PVA hálókba is tehetjük, sőt még etetőanyagba is keverhetjük, a pelletekhez hasonlóan. A bojlisok persze éppen a bojlik méretével szokták szelektálni a pontyokat, de nekem a méretüknél, sokkal fontosabb az ízesítésük.
Ezeknek a csaliknak a használata most kapóra is jött számomra, mert olyan vízre terveztük a horgászatot, melyen nagyon elszaporodott a törpeharcsa. Mindenki ismeri azt a bosszantó érzést, amikor bármilyen csalit is tesz fel a horgász biztos a törpék kapása. A bojlik most elviekben megoldást nyújthatnának, de majd meglátjuk, próba szerencse. Ezen a tavon, azóta már komoly intézkedéseket tettek a kérdéses ügy megoldása érdekében és már érezhető is a változás.
Feederbotjaim közül az erősebb, gerincesebb típusokat választottam, mert itt nagyobb távolságokban kell horgászni, ha szebb pontyokat szeretnénk fogni. Az etetőkosaras végszereléket barátom tanácsára ólomra cseréltem, mert elmondása szerint az etetőanyag még jobban vonzza a törpéket.
Az etetés azért nélkülözhetetlen, de most nem darált poranyagokból állítottam össze, mint máskor, hanem többféle szemes takarmányból. Kétféle előkezelt, fémdobozban forgalmazott magvas csalit kevertem össze. Az egyik egy különböző szemes magokból összeállított vegyes eledel volt, míg a másik közönséges tigrismogyoró volt. Ez utóbbira azért volt szükség, mert egyrészt a pontyok nagyon szeretik, másrészt a csalinak használt bojli is tigrismogyorós ízesítésű volt. Az etetést, etetőrakéta hiányában csónakból végeztük el.
A távoli etetés miatt ügyelni kellet a pontos dobásokra, bár az ólommal ez viszonylag nem volt nehéz. Ahogy azt már fent említettem tigrismogyorós bojlit használtunk. Barátom két 20 milliméterest fűzött fel a horga alá, míg én maradtam az egy szemnél, feederesként ezt is sokalltam egy kicsit. Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy itt még az egy bojli is kevés.
Az első kapásom elég gyorsan, dobás után pár perccel jelentkezett, aminek nagyon megörültem, de akasztás után a könnyű bot rögtön elbizonytalanított. Emlékszem, amint tekertem ki a zsinórt azon morfondíroztam, hogy miért nem akadt meg a hal. Mit ronthattam el? A végszerelék kiemelésekor azonban rögtön letisztult a kép, amikor ott ficánkolt a horgomon a jól ismert törpe mindenevő.
Én megmondtam! Kaptam rögtön a háttérből a megjegyzést barátomtól. És valóban, no de ki gondolta volna, hogy egy ilyen kis hal fölvesz egy húszas bojlit. Nem volt mit tenni, feeder cucc ide, finomszerelék oda, egyik botomat újra kötöttem és most két golyót fűztem föl egymás mögé. Nagyon kíváncsian vártam a következő perceket. Megint az egy csalival szerelt botom mozdult meg és ismét az előző halfaj bosszantott fel. A negyedik falánk vendég láttán begurultam és a másik botomra is két bojlit csaliztam föl.
Ezek után hosszabb csönd következett. Biztató volt, hogy megszűnt a dobás utáni gyors kapás, aminek más esetben örülni szoktam.
Egyszer csak gyors húzós kapás jelentkezett. Nekem is gyorsan kellett reagálnom, mert valószínűleg lekapta volna a botot az ismeretlen érdeklődő. Megjött a várva várt bajuszos vendég, de ez már nemes hal volt! Felüdülés volt újra pontyot fárasztani, mert már biztos voltam benne, hogy a kedvenc fenéklakóim közül van egy a horgomon. Nem volt nagy 2-3 kilós, de pikkelyes!
Hihetetlen, de a későbbiekben csak pontyok jelentkeztek, a törpék többet nem. Nem fogtam nagy pontyokat, mert a legnagyobb is 6,45 kilós volt, de most nem is ez volt a cél. Megint tanultam valamit. Amennyiben el akarjuk kerülni a törpék kapásait, az egyik lehetőségünk erre a nagyobb csalik használata. Másoknak is azt tanácsolom, ha olyan vízre kerülnek, ahol előfordulhat a törpeharcsa, akkor ne féljenek változtatni a csalik méretén.
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
