Függetlenül attól, milyen módszerrel pecázik, minden horgász számára csodálatos látvány, amint a sötétség átadja hatalmát a vizek hajnali fényeinek. Amikor az ébredező, vöröslő sugarak átszűrődnek a fák lombjain, megkezdődik a nappali élet. Mielőtt felkelne a nap, a halvány fények már sejtetni engedik a táj kontúrjait. Ezeket a perceket szeretem a legjobban: csendben, együtt ébredni a természettel. Számos ilyen légyottom volt már vele, de egy alkalommal nagyon megfogott ez az érzés és mély nyomot hagyott bennem.
Egy barátommal tartottunk Vas megye irányába egészen a szlovén-magyar határ közelébe. Számomra új volt a kiszemelt víz, így hát alig vártam már, hogy megérkezzünk és élőben megpillanthassam. Budapesti lakosként igen távoli volt a mostani helyszín, elvégre Bajánsenye nem a szomszédban van. Az előző napi tervezett korai fekvést egy még korábbi kelés követte – szerettem volna, ha azelőtt érünk a partra, mielőtt még a nap felkel. Barátom vezetett és hogy kérésemnek eleget tegyen, gyakorlatilag végig csak egy pedált nyomott, de azt padlóig. Adrenalint növelő, sebes iramban száguldoztunk. Az utazás gyors volt (végig kapaszkodtam), s bár hosszúnak tűnt, még sötétben érkeztünk meg. A várva várt tavat egyelőre nem tudtam szemügyre venni, de nagy örömmel szálltam ki így is az autóból – hazafelé biztos én vezetek!
Kipakoltunk és nagyjából a tó közepe táján telepedtünk le, egymástól távolabb. Fölállítottam székemet és körülbástyáztam a nem kevés feederes motyómmal. Szemeim a szerelékem összeállítását figyelték, de füleim már a vízen voltak és várták a jeleket.
Egy szendvicses csali kombinációt találtam ki kukoricával és ízesített Enterprise csonti imitációval. Ez utóbbit epres ízesítése és pop-up tulajdonsága miatt választottam, remélve hogy meglebegteti majd a tengerit. A kukoricás „hamburgert” korábban, egy kiállításon vásárolt csalizó tűre fűztem föl. Ezt nagyszerű dolognak tartom, mert könnyen csalizható és praktikusan – hajszálelőkeként – a horog alá köthető. Egyszerű, de remek kis találmány.
Sötétben csobbant az első, spéci kukoricás csalizásom. Nem sokkal később lendült második botom is.
A tó még mindig láthatatlan maradt – pedig már kezdett kivilágosodni, még ha csak halványan is –, és összefüggő párafelhőbe burkolózott. Közeledik az ősz, ez ebből is jól látszik. A hűvösebb éjszakák után mind több a pára a víz tükre felett. Egyre szebbé vált a táj, ahogy a fény többet engedett látni belőle. Fehérlő, vizes pókhálók törték meg a nedves növényzet egységes zöld színét. Több helyen még a víz fölé is szőttek remekműveket a nyolclábúak.
A természetre való rácsodálkozásomnak egy heves kapás vetett véget. Ellenfelem olyan keményen küzdött, mint aki nem reméli, hogy úgyis visszaengedem majd. A sejtelmes fárasztás fantasztikus élmény volt, hiszen szinte egy felhőben történt. Zsinórom nyílegyenesen fúródott a lassan felszálló ködbe, így csak közvetlen a parton láthattam meg a csobogó tükröst, aki később elégedetlenül feküdt a fűben.
Ahogy a nap előmerészkedett, megnőtt a látóhatár is és egyre többet véltem felfedezni a tóból. Bár nem tartózkodtunk ott rég óta, a páracseppek így is ellepték felszereléseinket. Botom spicce hirtelen idegesen rángatózni kezdett, de a nyél felemelésével véget vetettem a táncnak. Hamar kiderült, hogy most egy testesebb kárász játszadozott a csalimmal – ezüstösen csillantak meg rajta a fénysugarak.
Kémleltem a tájat, mert nem tudtam betelni vele. Megérkezett a világosság. Nem hittem a szememnek, amikor tőlem jobbra a közelben egy őz futott le a tóhoz, hogy szomját oltsa. Néhány korty után, ki tudja mitől, de megriadva futott vissza a fák közé. Talán még a szám is tátva maradt. Tényleg a természetben ülök, ez elképesztően fantasztikus!
Variálni kezdtem a csalizáson és ezúttal két kukoricát csak egy csontival zártam le a csalizó tű végén. Nem késlekedett a válasz, mert öt perc sem telt bele, máris görbült a botom. Immáron a nap teljes fényében fáraszthattam. Nem könnyen adta meg magát az aranyhasú, de kisvártatva hibátlan pikkelyest emelhettem a fotózáshoz, melynek úszói is sértetlenek voltak. Nagyon megörültem neki, ám mint később kiderült, itt minden példány ilyen egészséges. Szebbnél szebbeket fogtam ki, nem nagyokat, 4-7 kiló közöttieket, de rajzolni sem lehetett volna jobbat náluk.
Remekre sikeredett ez a horgászat, mert sok halat sikerült zsákmányolni, számomra azonban mégis a természet ébredése tette felejthetetlenné ezt az alkalmat. Valószínűleg ezért is járok minél korábban a vízpartra…, mert minden hajnalnak megvan a maga varázsa!
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
