Lassan haladtam autómmal a sötétben, az utat fényszóróim mutatták. Egyik kedvenc tavam felé tartottam, hogy ismét vízbe mártsam feederbotjaim zsinórjait. Még sötétben indultam el, hogy pirkadatkor már a természet ölelésében, a parton lehessek. Így is lett, korán érkeztem még csend fogadott.
Úgy terveztem most a tó egyik távolabbi részét horgászom meg, hiszen itt még nem jártam. Ezen a részen hosszú lapos részek vannak, melyek hamar felmelegednek. Az ötlet elméletben jónak ígérkezett, ám nem számoltam a rám váró gyalogos távolsággal. Most tudtam meg ugyanis, hogy a tó ezen oldalát nem lehet járművel megközelíteni. Mindenképpen egy fordulóval kívántam behordani a motyót, hogy ne veszítsek ezzel sok időt. Ennek érdekében drasztikusan lecsökkentettem felszerelésemet és csak a legszükségesebbeket vittem magammal.
Erőltetet menetem így is szűk félórára sikeredett és ahogy kiszemelt helyem felé közeledtem már kezdett világosodni. Utamat a szántóföldek melletti bogáncsok figyelték, melyeket harmatcseppek díszítettek. Odaérve csendben lepakoltam és pihenésként a vizet kémleltem. Már nem siettem, nem kapkodtam.
A part közelében több pontyforgást is felfedezni véltem, így elhatároztam most közelre fogok horgászni. A mozgásokból ítélve nem voltak nagy példányok, de a becserkészésük így is élvezetes lesz majd.
Már előzőnap eldöntöttem, hogy most az egyik legrégebbi csalival fogok horgászni, a kukoricával. Amikor barátomnak ezt megemlítettem ő rögtön egy újdonsággal lepett meg. Egy plasztik kukoricahéjról volt szó, melybe bármit beletölthetünk. Ez az Enterprise újdonság nagyon megtetszett, mert szokatlan és ötletes volt. Az üres műkukorica belseje több mindennel megtölthető: pasztával, kenyérgyurmával vagy akár egy aromába mártott szivacsdarabkával. Én a paszta mellett voksoltam most, mert azt így még nem használtam. A keverékemhez igazítva egy betaine green-es változatot hoztam magammal.
Etetőanyagom alapját egy aminosavakban gazdag zöld színű haleledel adta, melyhez egy speciális, apró magvakban gazdag feederes anyagot kevertem. Miután belőttem a keverékem nedvességtartalmát akkor látszott igazán, hogy a két tasak tartalma tökéletesen kiegészíti egymást. Mint korábban már írtam most a kukoricára fektettem nagyobb hangsúlyt. Így egy egész konzervkukoricát borítottam a masszámhoz. Vigyázzunk, mert a kukorica levével is számolni kell! Amennyiben már benedvesített etetőanyaghoz tesszük, úgy előtte öntsük le a levét és csak a szemeket tegyük bele, mert így nem változik a keverék állaga.
A különleges kukoricahéj egyedi felcsalizást igényel, hogy a horog is szabadon maradjon és a megtöltés is könnyű legyen. A csalizáshoz illően egy aranysárga 8-as méretű horgot választottam.
A szűk hely miatt minden dobás alkalmával csendben a vízbe kellet gyalogolnom. Reggel jól döntöttem: – A gumicsizmára még szükség lehet. – és így is lett! Egyik botomon egy szem csemegekukorica volt, míg a másikon az újfajta kukorica imitáció. Kíváncsian vártam a fejleményeket. Etetni most nem etettem, mert nem akartam a partszélen gombócokkal a vizet verni, elriasztva ezzel az aranyhasúakat. Első kapásom fél óra várakozás után jelentkezett és az igazi csali tetszett meg neki. Nem volt nagy példány, mert nem kérte a zsinórt orsómról. Viszont annál virgoncabb volt pikkelyes barátom. Gyönyörű, hosszúkás testű, bajuszos érdeklődő volt.
Már a harmadik uszonyos vendégemet segítettem partra, mikor az első kapás érkezett a kukoricahéjra. Rögtön éreztem, hogy ez szebb jószág lesz. Akasztás után azonnal közelebb ballagtam hozzá a vízbe. Természetesen ő is a parti növényzetbe igyekezett, de még időben elirányítottam onnan. A parton 5,70-esnek bizonyult. Nocsak, az új kukoricás variációra egyből nagyobb hal érkezett! Ez kellemes meglepetés volt!
A későbbiekben ugyanez a tendencia folytatódott. Néhány kisebb, 2-3 kilós forma ponty a csemegére, míg egy 4-6 kilós egyed a kukoricahéjra. Tehát kevesebb példányt adott az újdonság, de nagyobb egyedsúlyban. Délben egy majdnem háromórás szünetet tartottak a halak, valószínűleg a mélyebb vizekbe úsztak. Délutánra azonban visszajöttek és ott folytattam a pecát ahol abbahagytam.
Érdekes volt megfigyelni, hogy a csemegekukorica folyamatosan adta a kisebb méretű pontyokat, míg a nagyobb példányok kivétel nélkül a kukoricahéjra jöttek. Késő délután a horgászat befejeztével gyors összepakolást követően újra nekivágtam a félórás sétámnak. Ám mielőtt elindultam volna emlékül készítettem egy fotót a bogáncsokról, hiszen az ő árnyékukban történt ez a sikeres örömpeca.
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
