Egy augusztusvégi napon történt, hogy ellátogattam Harsányra egy kis amurozásért. Pontyot általában nagyobb eséllyel fog az ember egy tavon, és talán könnyebb is becserkészni őket, most azonban kifejezetten a pikkelyes torpedók jól ismert, vad kirohanásaira áhítoztam igazán.
Kora reggel már várt rám a tógazda és nagyvonalakban elmondta, mire is számíthatok aznap. Pétertől megtudtam, hogy most beljebbről fogták a szebb pontyokat – a vizet kémlelve ez rögtön igazolódni is látszott, mivel közepén több túrás jelét láttam, de a partszél felé egyet sem.
Az 1-es számú tó nagyon természetközeli látványt nyújtott; 20 hektáros területével sok horgászt tud vendégül látni és még több halnak ad otthont.
Amikor kimondottan amurt szeretnénk fogni, figyelnünk kell pár dologra. Először is – mint többen már talán tapasztalhatták – nagyon szereti az édes ízeket, ezért ezeket érdemes alkalmazni, főleg nyáron, de ősszel is nagyon eredményesek. A másik ilyen ismérv, hogy szája állásából adódóan könnyebben felveszi azokat a dolgokat, amelyeket határozottan elemelünk a fenékről (és itt nem a balanszírozásra gondolok, hanem az egyértelmű pop-up csalikra). A recept tehát egyszerűnek tűnik, de korántsem olyan könnyű azt a parton véghezvinni.
Ezeket szem előtt tartva több tasaknyi édes ízvilágú etetőanyagot vittem magammal, mert ha az amurok esznek, akkor bizony nem keveset. Márpedig ha felporszívóznak mindent, és nem pótolja azt az ember, hamar továbbállnak újabb élelem reményében. Így a kezdőetetést követően a folyamatos utánpótlás elengedhetetlen, különösen, ha kapásunk van, mert akkor biztosan tudhatjuk, hogy a keresett állatok is a kívánt helyen tartózkodnak. A hidegebb időkben én még édes aromájú liquidet is alkalmazok az etetőanyag elkeverésénél, ám most ettől eltekintettem.
Csalinak a korábban már többször sikeresen használt Enterprise plasztik kukoricákat fűztem föl, mert tapasztalataim szerint nagyon jó a felhajtóerejük. Többféle módon is felkínálhatjuk őket hajszálelőkénken, ami a lényeg, hogy a fenéktől minimum 2-3 centiméterre legyenek. Én kisebb ólomsörétekkel szoktam lesúlyozni a pop-up csalikat, melyek felhajtóerejéhez kell igazítani a nehezék méretét.
Ami az ízvilágot illeti az amuroknál számos legenda és hiedelem van, de néhány ízben megegyeznek a horgászok véleményei. Erre jó példa az ananászos ízesítés. Hihetetlen, hogy mennyire szeretik az amurok, pedig egy ujjamon sem tudnám megszámolni, hogy hányszor találkoznak ananásszal a víz alatt, mégis bolondulnak érte.
A felcsalizott horgunkat mártsuk folyékony ananászos aromákba vagy tartsuk benne pár óráig esetleg napokig és biztosak lehetünk benne, hogy több kapásunk lesz. Most nekem is ez hozta meg az amurokat. Aki már fogott amurt feederrel az tudja, hogy micsoda érzés egy-egy ilyen jószágot megakasztani és partra terelni. Felejthetetlen élmény az egyszer biztos.
A kezdeti érdeklődők még kisebb pontyok voltak, nekik is tetszett az édes íz. Néhány órával később azonban hirtelen elgörbült a botom, és már a kapás gyorsaságából tudtam, hogy megjött az első vízirakétám: ugyan alig érte el a hat kilót, de talán ezek a suhancok a legvirgoncabbak. Bár már ismeri az ember a hirtelen kirohanásaikat, mégis mindig váratlanul ér bennünket és bizony ilyenkor derül ki, hogy megfelelően állítottuk-e össze a felszerelésünket.
Az orsó fékjének pontos beállítása, mint tudjuk, elengedhetetlen a horgászat során, a növényevő tengeralattjárók esetében pedig különösen fontos. Én a fárasztás alatt nem szoktam az előre belőtt fékhez nyúlni, de ha amur van a horgomon, és az már a part közelében van, nyitok rajta. Azért cselekszem így, mert amikor távolabb jár a hal, a zsinór nyúlása kompenzálni tudja az esetleges kirohanásait, partközelben viszont a spicc utáni zászló lecsökken 10-15 méterre, így már nincs akkora rugalmassága, tehát az orsónak kell átvennie ezt a szerepet, különben szakadás lehet a dolog vége.
Aznap több amurt is sikerült akasztanom; a legnagyobb, mely délután jelentkezett, jóval nyolc kiló felett volt. A nap második felében feltámadt a szél és érdekes módon ekkor jöttek a szebb példányok. Némelyik olyan vad volt, hogy még a visszaengedés alkalmával is igyekezett minél jobban lefröcskölni, elégtételt véve rajtam az őt ért fárasztási gyötrelmekért.
Végezetül csak annyit, hogy nagyon sikeres napot zártam, mert háromszor több amurt fogtam, mint pontyot így elmondható, hogy beváltak az elképzeléseim. Az meg különösen nagy örömet okozott, hogy ismét átélhettem a kopoltyús torpedók kirobbanó erejét. Mindenkinek javaslom, hogy szánjon több időt ezeknek az igen sportos halaknak a horgászatára, mert – higgyétek el – később sokat fogtok még beszélni egy-egy amur fárasztásáról.
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
