Számomra különleges vizek a bányatavak. A hihetetlen tisztaságuk már-már a tengerekre emlékeztető, a bennük élő halak pedig általában elképesztően erősek. Ez utóbbi újabb, megunhatatlan megtapasztalása arra késztetett, hogy újra bányatavon horgásszam, de most egy olyanon, melyen eddig még soha. A Szavanna tóról már több szép fogást hallottam, de kevés írást, pedig a tíz-tizenhat méteres mélységével biztos sok nagy hal otthona lehet.
A partra érve gyönyörű őszi idő fogadott, még a hajnali csípős hideg sem tudta elvenni a kedvemet. Ahogy melegedett az idő és száradt föl a reggeli pára, már röpködtek is körülöttem kedvenc szárnyas barátaim, a szitakötők.
Nehéz volt eldöntenem, hogy a tó melyik részét horgásszam meg, mert több ígéretes hely is mutatkozott. Egy távolabbi nyílt területet választottam, mely mint később kiderült, folyamatosan, de lassan mélyülő volt, úgy gondoltam itt biztosan megfordulnak a pontyok.
Etetőanyagként egy apró magvakban gazdag specimen és egy különleges összetételű feederes method-mix keverékeket választottam. A nedvesítéshez a tó vizét használtam és folyamatosan adagolva lőttem be vele az etetés állagát.
A bekevert anyagot, hogy homogénebb legyen rostán törtem át újra és újra és újra… Ez a művelet nagyon fontos és nemcsak versenyeken érdemes alkalmazni. A végén adtam hozzá a nagyobb szemcsékkel tarkított stick-mixet, melyet bátran használhatunk etetőanyagokhoz keverve is.
A nagy távolság miatt először bordás kosarat használtam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a lejtős fenék miatt minden alkalommal, amikor talajt ért gurulni kezdett a szerelékem, néha még gubancot is okozva. Keresgetve dobozomban a lapos oldalú bordás etetőkosarat szúrtam ki magamnak és pár dobás után rögtön kiderült, hogy jó választás volt és nem engedte elmozdulni a csalit semmilyen irányba.
Nagyobb halakra számítva fonott előkét használtam, bár a bányatavakon az erősebb monofil is megteszi, főleg a tisztább víz miatt. Most az előbbi mellett döntöttem és hajszálelőkén kínáltam fel a csalit, ami nem más, mint pellet volt.
A Source 8 milliméteres kemény pelletét, hogy felfűzhessük ki kell fúrnunk óvatosan. Érdemes ezt a műveletet előző nap megejtenünk, hogy a peca során már könnyen cserélhessük és ne kelljen plussz munkát végeznünk. Korábban többször előfordult velem, hogy horgászat közben pellet fúrás vagy más egyéb, például kötés közben lemaradtam a kapásról vagy késve akasztottam és lemaradt a hal. Amikor a parton vagyunk akkor már minden idegszálunkkal a kapásra kell koncentrálnunk és igyekezzünk mindent kellően előkészíteni, ha lehet még otthon.
Én, mint korábban már írtam a csali lebegtetés illetve balanszírozás híve vagyok és ezzel lépten nyomon kísérletezek. Most is így tettem és egyik botomra egy új Enterprise gumi csalit fűztem a pellet mellé, mely gyakorlatilag egy szintén 8 milliméteres, rugalmas pop-up pellet imitáció, különleges szúnyoglárva és garnélarák ízesítésben. A lágysága hihetetlen volt, néhány centiméterre is ki lehetett nyújtani, biztosítva ezzel időt állóságát. Másik botomon két fúrt pellet volt egymás mellé húzva a hajszálelőkén.
Horognak 4-es méretű horgot használtam, és csomó nélküli kötést alkalmaztam. Az előkét egy recézett forgóra kötöttem, melynek méretét úgy választottam meg, hogy éppen szorosan illeszkedjen bele a kosár alsó gumiharangjába.
A nagy távolság miatt, ami kb. 80-90 méter lehetett a csúzli szóba sem jöhetett, ezért a távdobó heavy feeder botokkal rövid idő közönként folyamatosan juttattam be a gombócokat, ügyelve a pontosságra. Az ilyen etetésnek azért időt kell hagyni, hogy beérjen. De ennyit?! Megmondom őszintén már-már izgulni kezdtem, mert reggel 7 órától egészen 11 óráig írd és mond egy kapásom sem volt. Ez nem megszokott jelenség a feeder horgászatban és bizony könnyen megrendítheti a horgász bizalmát és elképzeléseit. Igaz a kifejezetten nagyhalas pecák során előfordul néha ilyen, de hát most nálam nem erről volt szó.
11 óra után pár perccel aztán egy komoly húzás jelentkezett a kiegyensúlyozott szerelékes botomon. Leírhatatlan érzés volt az akasztás pillanata és itt elsősorban arra gondolok, hogy VÉGRE kapás van! Amiért idejöttem most megkaptam, több mint fél órát kellett fárasztanom a halat, ami hihetetlen erővel húzott és nem akart feljönni. Lassan közeledett a part felé és többször visszatört a mélybe, de végül csak sikerült megszákolni. Fenségesen terült el a pontymatracomon és mint kiderült egy kilenc fölötti szépséggel kerültem össze. Öröm volt visszaengedni és a tiszta víznek köszönhetően szemmel még sokáig követhettem útját.
Újult erővel dobtam be szerelékemet és nem hiába, mert fél óra múlva újabb érdeklődőt pihentettem meg a parton, bár ez már kisebb volt és nem érte el a 6 kilót. A következőkben még volt három hasonló forma pikkelyes vendégem, ezek valószínűleg rajban járhattak.
Az etetés végül csak sikerrel járt és odacsalta a halakat, de kapás érdekes módon kizárólag a „vegyes pelletes” szerelékemre volt. Valószínűleg, ha csak a pellettel horgászok nem is lett volna kapásom. Ez megint ékes bizonysága annak, hogy kis változtatással teljesen más eredményeket érhetünk el. Természetesen ez mindig az adott víztől és helyzettől nagyban függ, de a lényegen ez nem változtat: merjünk kísérletezni!
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
