Valami bizsergő érzés fog el minden alkalommal, amikor a horgászbotjaimhoz nyúlok. Ez normális – gondolhatnánk horgász szemmel – de csendben hozzáteszem, engem még otthon is elfog ez az érzés, ha hozzájuk nyúlok. A készülődés, pakolás már-már egy fajta rituáléhoz hasonlít nálam. A remény és a vágyakozás vegyes együttese valamint, hogy megint a természetben lehetek csodálatos érzéssel tölt el.
Kedvenc feederbotjaimat most nem egy ismeretlen, hanem egy olyan tavon fogtam kézbe, ahova már évekkel korábban ellátogattam. A Tereskei horgásztó Budapesttől nem messze északra, Rétság közelében található és a 22-es főútról lehet megközelíteni.
Megérkezve a partra hideg, párás levegő fogadott. Éppen világosodott, így a fejlámpámat már nem kellett elővennem. Hétköznap volt és szerencsémre még nem sokan látogattak ki a vízhez, így szabadon választhattam meg horgászhelyemet. Az égen összefüggő esőfelhőzet volt és már-már lógott az eső lába, ezért csak a legszükségesebbeket vettem ki az autóból, mert nem lehetett tudni mikor szakad le az ég. Sajnos csak ezen a napon értem rá így az időjárással most nem sokat foglalkoztam, így csak bíztam benne hogy minél később lesz eső, mert hogy lesz az csak idő kérdése volt.
Kipakolva a parton nekiláttam az etetőanyagom összeállításának. Most olyan keveréket képzeltem el, melynek két összetevője önmagában is nagyon vonzó a halak számára. Az egyiket, a fekete színű aminosavakban gazdag etetőanyagot, sokszor alkalmazom más etetőanyagok kiegészítőjeként is. Tapasztalataim szerint nemcsak az aminosavak miatt sikeres, hanem a sötét színe miatt is. A másik tasakom tartalma pedig magas betain tartalmú mikropellet volt, melyet előszeretettel használok máskor is. Az 1 milliméteres vagy más néven mikropelletek vízbe érve, gyorsan megszívják magukat és könnyen szétbontják a feederkosarunk tartalmát, ezért én nagyon hasznosnak tartom őket.
Csalinak most élő anyagra szavaztam és a legnépszerűbb élőcsalikat, csontikat tűztem horgomra. Kis változtatást azért beletettem a csalizásba, mert egy csontibáb imitációt is alkalmaztam. A horog kötésére húztam fel úgy, hogy az előke a horog hegye irányába bújjon ki a bábból. Ennek jelentősége a horog jobb megakadásában van, mely elsősorban a nagyobb szájú halaknál mutatkozik meg igazán, mint amilyen a ponty is. A másik szerepe a pop-up műanyag bábnak, hogy kissé megemeli horgunkat vagy legalább is kiegyensúlyozza azt.
Információim szerint a tóban főleg pontyok vannak, köztük több komoly egyed is, de egyéb fehérhalak is élnek itt szép számban. A hozzáértők azt mondják, hogy a nagyobb pontyok a tó közepén tanyáznak, míg a kisebb halak a parthoz közelebb helyezkednek el. Amikor ezt meghallottam akkor támadt az ötlet, mely szerint két etetést csinálok. Egy távolabbi pontyos helyet a tó közepe felé úgy 70-80 méterre és egy parthoz közelebbit kb. 40 méterre a „kisebb” halaknak. Az élő csalinak köszönhetően kint keszegekre és kárászokra számítottam, de a fő cél most is a pontyok zaklatása volt a beljebb lévő botommal. Formás gombócokat gyúrtam és egyiket a másik után lőttem be csúzlival az előre meghatározott távolságokra. A két hely irányzéka között csak minimális eltérés volt így botjaim zsinórjai gyakorlatilag egy irányba nézhettek.
A két bot szereléke csupán annyiban különbözött egymástól, hogy a közelebbi botomon monofil fluorocarbon előkét kötöttem, míg a távolabbira a kicsit nagyobb súlyú kosár alá fonott előkét akasztottam. Monofilt akartam mind a kettőre, de a horgászösztönöm azt sugallta, hogy a nagyobb távolságban hátha összeakadok egy komolyabb ellenféllel. A csalizás már hasonló volt mindkettőnél.
Első vendégem nem sokat váratott magára és már a bot letétele után görbítette a spiccet. Egy nagyobb dévérkeszeg volt a tettes, mely a közelebbi botomra érkezett. Utána folyamatosan akcióban volt a partközeli botom. Szebbnél szebb kárászokat tereltem partra, melyek hibátlan ezüstös pikkelyezésűek voltak és némelyik a 1,5 kilót is meghaladta.
Távolabbi botom lassan akart beindulni és első hala két órával az etetés megtörténte után jelentkezett. Egy 5,20-as pikkelyes volt, melynek tökéletesen akadt a horog a szája sarkában. Az időjárás nem enyhült, mert a reggeli hideg egész délelőttre megmaradt, de az esőzés szerencsére továbbra sem indult el. Napközben néhány újabb gombóccal tartottam frissen az etetett helyeket. Bentről egy újabb tükrös fenéklakó jelzett elég határozottan. A fárasztást követően partra emeltem a bajuszost, mely a mérést követően 6,40-esnek bizonyult. Az akadás ismét tökéletes volt.
A partközeli botomon szinte kizárólag kárászok jelentkeztek, melyek valószínűleg rajban mozoghattak. Egy kárászt a mélyebb vízből is sikerült kifognom, mely külső megjelenésével teljesen eltért a kinti rokonaitól. Fekete színű pikkelyei és méretéhez képest nagy uszonyai voltak, melyek szintén feketén sötétlettek. Úgy nézett ki, mint egy „fekete aranyhal”, visszaengedésekor kívántam is tőle egyet.
Kérésemet azonban még az égiek sem hallották meg, mert kora délután végül csak leszakadt az ég és ezzel be is fejeződött az aznapi horgászatom. Hihetetlen erősen esett az eső és utólag már bánom, hogy nem figyeltem kellően az időjárásra. Ez a horgászatom nem sikerült teljesen kerekre főleg a zord körülmények miatt. Ám elmondhatom, hogy egy kapásról sem maradtam le és egy halam sem maradt le, melyet én az új csalizásomnak tulajdonítok. A jövőben más csalikkal is kipróbálom még ezt a csontibáb imitációt, hasonló módon kísérletezve a jobb akadás elérése érdekében.
Írta és fényképezte:
Szabó Csaba
